![]() |
| Erőhatások (Fotó: DO-archív) |
Miközben töretlenül tart az intézmény
financiális segélykiáltásához kapcsolódó webes aláírásgyűjtés – a
HELP-honlapon immár ezerötszáznál több nevet találhatnak a böngészők
–, egy kiállításhoz kapcsolódó rendkívüli programra várja az
érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézet. A vendégek március 27-én,
szombaton délelőtt A nagy üzlet – Mindig Mindenkinek Mindent című
kiállítás kollekciójához kapcsolódó szakmai vezetésen vehetnek részt,
tudatta honlapunkkal Szoboszlai János művészettörténész, az intézet
művészeti vezetője.
A vezetés során a Kortárs Művészeti Intézet
kiállítási terében látható két, egymáshoz ezer szállal kötődő munkát
láthatnak és értelmezhetnek a vendégek – mindkét "műegyüttes" a
szövetkezeti kultúra más-más, egymással azonban összefüggő
megközelítését mutatja be. Porondon a termelés, a tárgykultusz és a
fogyasztás – de ugyanígy az ideológia és a kritika is, méghozzá éppen a
tárgyak és installációk létrehozásával/bemutatásával.
A
kiállításban Frazon Zsófia etnográfus tart vezetést szombaton tizenegy
órától - a kulisszák előtt, és az ígéretek szerint egy kicsit mögöttük
is.








